Országos diákszövetkezet lista

Országos diákszövetkezet lista

Az alábbiakban igyekeztünk a teljesség igényével összeszedni a mai Magyarországi diákszövetkezeteket. Feltüntetni az elérhetőségeiket, e-mail, weblap, telefonszám. További információkat úgy mint nyitva tartás, mely városokban tartanak fenn irodát, stb. Illetve a terveink szerint 2008 elejétől forumot is kívánunk biztosítani Nektek, ahol meg tudjátok majd osztani tapasztalataitokat egymással az egyes kirendeltségek kapcsán.

Városra, diák szövetkezet névre, is lehet keresni, kattints ide!

Multi Job Iskolaszövetkezet, UISZ Iskolaszövetkezet,RÉBUSZ Iskolaszövetkezet,STUDENT, Meló-Diák, DMS Diákmunka, CON-WORK Iskolaszövetkezet, Jobb Kezek, Fürge Diák, Multi-Coop Diák- és Iskolaszövetkezet, MinDDIák, PENSUM Iskolaszövetkezet, MAD, Diákmunka Központ, School- Túra Iskolaszövetkezet, Diák-Meló Miskolc, EU Diákok, Biztos Pont, Melange, M.Á.SZ. Schönherz Diákszövetkezet, Pannon Work, Diákmunka Szervezo Iskolai Szövetkezet, Öt csillagos Szövetkezet, Diák Munkás Mosonmagyaróvár, JOB-LAND, Biztos Pont Iskolaszövetkezet, Diák-Navigátor.

Nézzük akkor a listát ABC sorrendben: 

1. Dolgos Hangya Szolgáltató Iskolai Szövetkezet

www.dolgoshangya.hu

    SZEGED

6722 Szeged, Vitéz u 13-15.
Telefon/Fax: 06-62/452-592

Mobil: 06-30/9-637-461
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. vagy Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Nyitva tartás: hétfő-csütörtök: 10-16:30, péntek 9-15

    BÉKÉSCSABA

5600 Békéscsaba Szabadság tér 16-18
Telefon: 06-30/9-289 386
Nyitva tartás: péntek 13-16

2. FÜRGE-DIÁK

www.furgediak.hu

    országos diákvállalkozási hálózat

                        KECSKEMÉT

6000 Kecskemét, Hoffmann J. u. 13.
(76)504-818
(76)320-761
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
www.furgediak.hu

PÉCS
7621 Pécs, Szent István tér 12.
(72)216-530
(72)517-029
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
www.furgediak.hu

MISKOLC
3530 Miskolc, Arany J. u. 10. 1/1.
(46)505-665
(46)505-664
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
www.furgediak.hu

BUDAPEST
1092 Budapest, Ráday u. 9. I/2.
(1)455-7040
(1)455-7049
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
www.furgediak.hu

SZEGED
6722 Szeged, Attila u. 17-19.
(62)543-511
(62)543-510
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
www.furgediak.hu

SZÉKESFEHÉRVÁR
8000 Székesfehérvár, Marosi A. u. 3.
(22)505-025
(22)505-026
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
www.furgediak.hu

GÖDÖLLŐ
2105 Gödöllő, Páter K. u. 1.
(28)516-520
(28)516-521
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
www.furgediak.hu

GYŐR
9024 Győr, Bartók Béla u. 8.
(96)517-618
(96)517-619
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
www.furgediak.hu

DEBRECEN
4024 Debrecen, Piac u. 69. 1/1
(52)536-856
(52)536-855
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
www.furgediak.hu

EGER
3200 Gyöngyös, Kossuth u. 27. I/2.
(37)500-506
(37)500-507
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
www.furgediak.hu

SZOLNOK
5000 Szolnok, Kassai út 30.
(56)513-676
(56)513-677
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
www.furgediak.hu

TATABÁNYA
2800 Tatabánya, Mártírok útja 12. I/1.
(34)309-775
(34)309-776
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
www.furgediak.hu

KAPOSVÁR
7400 Kaposvár, Fő u. 55.
(82)511-773
(82)424-948
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
www.furgediak.hu

NYÍREGYHÁZA
4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy.u. 10. Fsz./2.
(42)504-838
(42)504-839
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
www.furgediak.hu

SZOMBATHELY
9700 Szombathely, Hunyadi J. u. 2.
(94)508-225
(94)508-226
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
www.furgediak.hu

VESZPRÉM
8200 Veszprém, Szeglethy u. 4.
(88)568-110
(88)568-111
(88)401-401
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
www.furgediak.hu

ZALAEGERSZEG
8900 Zalaegerszeg, Iskolaköz 6-8.
(92)511-357
(92)346-456
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Scolaro Iskolaszövetkezet

 Honlap: www.scolaro.hu

 1072 Budapest, Rákóczi út 42. 3/325 EMKE Building
Szabados Dóra 06-70/941-6681
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1.
Sándor Alexandra 06-70/940-2590

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.  

Diák-Center Iskolaszövetkezet
Cím: 3300, Eger Kertész út 179 tt 1/6
Székhely: 3780 Edelény Bányász út 27/A
Kapcsolattartó: Weilandics Péter
Telefon: 70/419 86 92
e-mail:  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
web: www.diakcenter.hu
Adószám: 24371504-2-05

Nyugat-magyarországi Mobilitás Iskolaszövetkezet

http://nymemobilitas.hu/

Cím: 9200 Mosonmagyaróvár Vár 2.

Telefon / fax: 06-96-566-643

Mobiltelefon: 06-70-9459-869

e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.  

3. MELÓ-DIÁK

www.melo-diak.hu

    országos diákvállalkozási hálózat

    SZEGED

Meló-Diák Szeged Iskolai Szövetkezet
Cím: 6722 Szeged, Vitéz u. 30.
Telefon: 06-62/312-532, 06-30/606-2215
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    BÉKÉSCSABA

Meló-Diák Békéscsaba
Cím: 5600 Békéscsaba, Derkovits sor 2.
Telefon: 06-66/530-060
Fax: 06-66/530-061
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    DEBRECEN

Meló-Diák Debrecen Iskolai Szövetkezet
Cím: 4000 Debrecen, Egyetem tér 1.
Telefon: 06-52/430-738, 06-52/530-948
Fax: 06-52/530-925
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    NYÍREGYHÁZA

Meló-Diák Nyíregyháza
Cím: 4400 Nyíregyháza, Búza tér 9. 1. e.
Telefon: 06-42/500-531, 06-42/500-532, 06-42/410-793
Fax: 06-42/410-793
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    KECSKEMÉT

Meló-Diák Kecskemét Iskolai Szövetkezet
Cím: 6000 Kecskemét, Szövetség tér 4.
Telefon: 06-76/412-255
Fax: 06-76/416-280
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    NAGYKŐRÖS

Meló-Diák Nagykőrös
Cím: 2750 Nagykőrös, Széchenyi tér 9.
Telefon: 06-53/350-436, 06-53/350-436, 06-30/299-4259
Fax: 06-53/350-436
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    SZOLNOK

Meló-Diák Szolnok Iskolai Szövetkezet
Cím: 5000 Szolnok, Gábor Áron tér 2.
Telefon: 06-56/420-491
Fax: 06-56/513-174
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    CEGLÉD

Meló-Diák Cegléd
Cím: 2700 Cegléd, Szent Imre herceg út 32.
Telefon: 06-53/500-593, 06-53/312-976, 06-30/383-4284
Fax: 06-53/312-976
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    JÁSZBERÉNY

Meló-Diák Jászberény
Cím: 5100 Jászberény, Szabadság tér 15.
Telefon: 06-57/406-400, 06-30/958-0925
Fax: 06-57/406-400
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    HATVAN

Meló-Diák Hatvan
Cím: 3000 Hatvan, Iskola u. 12.
Telefon: 06-37/346-640
Fax: 06-37/346-640
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    GYÖNGYÖS

Meló-Diák Gyöngyös
Cím: 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1.
Telefon: 06-37/303-500, 06-30/299-4258
Fax: 06-37/303-500
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    EGER

Meló-Diák Eger
Cím: 3300 Eger, Maczky Valér út 2.
Telefon: 06-36/410-077, 06-30/983-2754
Fax: 06-36/516-148
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    SALGÓTARJÁN

Salgótarjáni Iroda
Cím: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 13. 4.em./409.
Telefon: 06-32/411-622/ 134 mellék
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    MISKOLC

Meló-Diák Miskolc
Cím: 3530 Miskolc, Papszer u. 20.
Telefon: 06-46/411-234, 06-46/508-218, 06-30/249-7939
Fax: 06-46/414-458
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    VÁC

Universitas Vác
Cím: 2600 Vác, Csányi L. krt. 37
Telefon: 06-27/302-933
Fax: 06-27/302-933
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    ESZTERGOM

Meló-Diák Esztergom
Cím: 2800 Tatabánya, Fő tér 3. fszt. 2.
Telefon: 06-34/789-636
Fax: 06-34/789-636
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    GÖDÖLLŐ

Gödöllői Iroda
Cím: 2100 Gödöllő, Dózsa Gy. út 5-7.
Telefon: 06-28/432-258
Fax: 06-28/432-258
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    BUDAPEST

Universitas Iskolai Szövetkezet
Cím: 1092 Budapest, Lónyay u. 34.
Telefon: 06-1/217-6426
Fax: 06-1/218-8680
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    KOMÁROM

Meló-Diák Komárom
Cím: 2800 Tatabánya, Fő tér 3. fszt. 2.
Telefon: 06-34/789-636
Fax: 06-34/789-636
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    TATABÁNYA

Meló-Diák Tatabánya
Cím: 2800 Tatabánya, Fő tér 3. fsz. 2.
Telefon: 06-20/339-6246
Fax: 06-34/789-636
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    GYŐR

Meló-Diák Győr
Cím: 9026 Győr, Corvin u. 12.
Telefon: 06-96/524-514
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    MOSONMAGYARÓVÁR

Meló-Diák Mosonmagyaróvár

Cím: 9200 Mosonmagyaróvár, Kossuth. u.
Telefon: 06-96/618-494

Fax: 06-96/618-494
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    SOPRON

Meló-Diák Sopron
Cím: 9400 Sopron, Kossuth L. u.
Telefon: 06-96/618-494
Fax: 06-96/618-494
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    SZOMBATHELY

Meló-Diák Szombathely
Cím: 9700 Szombathely, Szily János u. 17.
Telefon: 06-94/312-062
Fax: 06-94/312-062
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    PÁPA

Meló-Diák Pápa
Cím: 8500 Pápa, Fő tér 24/212
Telefon: 06-88/443-449
Fax: 06-88/423-429
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    VESZPRÉM

Meló-Diák Veszprém
Cím: 8200 Veszprém, Wartha V. u. 4.
Telefon: 06-88/443-449, 06-88/423-429
Fax: 06-88/423-429
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    SZÉKESFEHÉRVÁR

Meló-Diák Székesfehérvár Iskolai Szövetkezet
Cím: 8000 Székesfehérvár, Budai út 45.
Telefon: 06-22/314-339, 06-22/313-437
Fax: 06-22/500-338
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    DUNAÚJVÁROS

Meló-Diák Dunaújváros
Cím: 2400 Dunaújváros, Bartók tér 11. (a Színház mellett)
Telefon: 06-25/524-520, 06-20/925-3220
Fax: 06-25/524-520
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    SIÓFOK

Meló-Diák Siófok
Cím: 8600 Siófok, Dózsa Gy. u. 1/4.
Telefon: 06-84/313-166
Fax: 06-84/506-802
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    ZALAEGERSZEG

Meló-Diák Zalaegerszeg
Cím: 8900 Zalaegerszeg, Kossuth L. u. 9-11.
Telefon: 06-92/511-585
Fax: 06-92/511-584
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    NAGYKANIZSA

Meló-Diák Nagykanizsa
Cím: 8800 Nagykanizsa, Király u. 14/b. II.emelet
Telefon: 06-93/516-950
Fax: 06-93/516-951
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    KAPOSVÁR

Meló-Diák Kaposvár
Cím: 7400 Kaposvár, 48-as Ifjúság u. 44.
Telefon: 06-82/321-570, 06-82/427-438, 06-82/318-904
Fax: 06-82/321-570
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    SZEKSZÁRD

Meló-Diák Szekszárd
Cím: 7100 Szekszárd, Hunyadi u. 5.
Telefon: 06-74/315-478, 06-20/999-6265
Fax: 06-74/315-478
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    PÉCS

Meló-Diák Pécs Iskolai Szövetkezet
Cím: 7621 Pécs, Apáca u. 15.
Telefon: 06-72/326-008
Fax: 06-72/312-119
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    BAJA

Meló-Diák Baja
Cím: 6500 Baja, Perc u. 1.
Telefon: 06-79/421-602, 06-20/999-6264
Fax: 06-79/421-602
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

3. MELÓ-DEPÓ 2000 Iskolai Szövetkezet

www.melo-depo.hu

    SZEGED

Cím: 6722 Szeged, Vitéz utca 20.

Telefon: 06-62/420-433

Nyitva tartás: H-P: 10-17

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    Kecskemét

Cím: 6000 Kecskemét, Csokonai utca 2/a.

Telefon: 76/48-22-22 (nyitvatartási időn kívül üzenetrögzítő!), mobil: +36 30/ 9-352-006

Nyitva tartás: hétköznap 12-17 óráig

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    Kiskunhalas

Cím:  6400 Kiskunhalas, Szilády Áron utca 5-7.

Telefon: (77) 523-444/112-es mellék (nyitvatartási időn kívül üzenetrögzítő!)

Nyitva tartás: hétköznap 14.30 - 17.30 óráig.

    Dunaújváros

Cím: Dózsa György út 25/a.

Telefon: 25/500-142 (nyitvatartási időn kívül üzenetrögzítő!)

Nyitva tartás: Hétfő, Szerda, Péntek: 13:30-17:00

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    Budapest

Cím: Gyulai Pál u. 12.

Telefon: +36 30/ 275-22-19

Nyitva tartás: 14:00-17:00

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

4. Meló-Club Iskolaszövetkezet

www.meloclub.hu

    SZEGED

Cím: 6722 Szeged, Honvéd tér 5/b

Telefon: 06-62/426-424, 06-30/205-6861
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

MISZ Műegyetemi Iskolaszövetkezet

1111 Budapest, Műegytem rkp. 3. K.ép. 77 

web: www.miszisz.hu

email: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

tel.: 1/463-1237 fax.: 1/4631408-re 

mobil: 20/250-0096

5. REBUSZ Iskolaszövetkezet

www.rebusz.hu

    BUDAPEST

1024 Budapest, Moszkva tér 8.
Nyitva tartás: H-P: 9-18
Kilépési ügyintézés: H-P 9-17
Telefon: 06-1-336-2020
Fax: 06-1-336-2029

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    SZOMBATHELY

9700 Szombathely, Kossuth Lajos u. 8.
Nyitva tartás: H-P: 8-17
Kilépési ügyintézés: H-P 8-17
Telefon: 06-94-510-855
Fax: 06-94-510-856

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

6. MULTI JOB Iskolaszövetkezet

www.multijobisz.hu

    SOPRON

9400 Sopron, Mátyás király u. 17. II. emelet

Telefon: 06-20/26-46-866, 06-99/789-535

Nyitva tartás: H-CS: 13-17

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    SZÉKESFEHÉRVÁR

8000 Székesfehérvár, Károly János u. 47.

Mobil: 06-20/972-48-87

Telefon: 06-22/504-745, 06-22/504-744

Fax: 06-22/504-746

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    BUDAPEST

1137 Budapest, Szent István krt. 10. 1/1.

Mobil: 06-20/924-26-22, 06-70/386-51-50, 06-30/475-28-12

Telefon: 06-1/239-0831

Fax: 06-1/340-5172

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    DUNAÚJVÁROS

2400 Dunaújváros, Béke tér 3. fsz.

Mobil: 06-20/411-11-45

Telefon: 06-25/522-985

Fax: 06-25/412-002

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    NYÍREGYHÁZA

4400 Nyíregyháza, Bercsényi u. 4. IV. emelet

Mobil: 06-20/421-91-24

Tel/fax: 06-42/596-533

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Nyitva tartás: 11.30-15.30

    DEBRECEN

4031 Debrecen, Segner tér 7/A

Nyitva tartás: 8-18

7. MULTI-COOP Diák- és Iskolaszövetkezet

www.multi-coop.hu

   BUDAPEST

1053 Budapest, Veres Pálné u. 5.

Tel/fax: 06-1/318-11-77, 06-1/318-75-34

8. CON-WORK Iskolaszövetkezet

www.conwork.hu

    BUDAPEST

1074 Budapest, Dob utca 11.
Telefon: 06-1/343-4105, 06-1/413-0575
Fax: 06-1/343-4105
Mobil:  06-20/529-0396
Email:  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Nyitva tartás: H-P: 10-18

9. EUDIÁKOK Iskolaszövetkezet

www.eudiakok.hu

    BUDAPEST

Budapest, V. kerület Honvéd u. 38

Telefon: 06-1/225-1533 / 06-1/225-1534
Fax: 06-1/214-5365
Mobil: 06-20/570-5515

Nyitva tartás: H-P: 9 - 17

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

10. PANNON-WORK Iskolaszövetkezet

www.pannonwork.hu

   GYŐR

9026 Győr, Hédervári u. 31.

Telefon/fax: 06-96/310-557, 06-96/515-140, 06-96/515-142

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Nyitva tartás: H-CS: 8-19, P: 8-18

   MOSONMAGYARÓVÁR
9200 Mosonmagyaróvár, Engels u. 14.
Telefon/fax: 06-96/576-282, 06-96/206-361
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Nyitva tartás: H-P: 8-16

   SOPRON
9400 Sopron, Ady E. u. 10.
Telefon/fax: 06-99/508-066
Mobil: 06-70/3800-498
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Nyitva tartás: H-P: 12-18

   SZOMBATHELY
9700 Szombathely, Kőszegi u. 2. III. emelet
Telefon/fax: 06-94/508-112
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Nyitva tartás: H-P: 8-16

   TATABÁNYA
2800 Tatabánya, Szent Borbála tér 4. 2. emelet
Telefon/fax: 06-34/312-061
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Nyitva tartás: H-P: 10-16

   ESZTERGOM
2500 Esztergom, Batthyány Lajos u. 19.
Telefon/fax: 06-33/501-435
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Nyitva tartás: H-P: 10-16:30

   KOMÁROM
2900 Komárom, Igmándi u. 25.
Telefon/fax: 06-34/540-472
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Nyitva tartás: H-P: 12-16

   ZALAEGERSZEG
8900 Zalaegerszeg, Balatoni u. 3.
Telefon/fax: 06-92/511-278, 06-92/346-279
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Nyitva tartás: H-CS: 10-16, P: 10-14

   NAGYKANIZSA
8800 Nagykanizsa, Ady Endre u. 7.
Telefon/fax: 06-93/312-403
Mobil: 06-70/382-0907, 06-70/380-4361
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Nyitva tartás: H-CS: 10-16, P: 10-14

   NYÍREGYHÁZA
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 5. 2/207.
Telefon/fax: 06-42/401-215
Mobil: 06-70/380-5239
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Nyitva tartás: H-P: 8-16

   PÉCS
7622 Pécs, Siklósi u. 1.
Telefon/fax: 06-72/522-735
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Nyitva tartás: H-CS: 13-16

   BUDAPEST
1013 Budapest, Várkert rkp. 17. fsz. 1.
Telefon/fax: 06-1/279-0624
Mobil: 06-70/380-0496
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Nyitva tartás: H-P: 9-17

   MISKOLC
3525 Miskolc, Kazinczy u. 3
Tel: 06-46/358-224
Mobil: 06-70/933-7844
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

   VESZPRÉM
8200 Veszprém, Budapest u 8. fszt 32.
Telefon/Fax: 06-88/560-362
Mobil: 06-70/370-6852
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Nyitva tartás: H-P: 9-13

   PÁPA
8500 Pápa, Fő tér 24.
Telefon/Fax: 06-89/510-024
Mobil: 06-70/331-9197
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Nyitva tartás: H-P: 8-16.30

   SALGÓTARJÁN
3100 Salgótarján, Rákóczi út 13. IV.em.
Telefon: 06-32/513-750
Mobil: 06-70/3800-479
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Nyitva tartás: H-P: 13-17

   KAPOSVÁR
7400 Kaposvár, Széchenyi tér 8. I. em. 17.
Telefon: 06-82/510-725
Fax: 06-82/510-726
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Nyitva tartás: H-CS: 10-16 ; P: 10-14

   DEBRECEN
4025 Debrecen, Széchenyi u. 8. 6-7 szoba
Telefon: 06-70/933-7845
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Nyitva tartás: H-P: 8-16

   EGER
3300 Eger, Bajcsy Zs. Tömbbelső, 2. em. 211
Telefon/Fax: 06-36/515-697, 06-36-515-698, 

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Nyitva tartás: H-P: 8-16

   SZÉKESFEHÉRVÁR
8000 Székesfehérvár, Marosi Arnold u. 1.
Telefon/fax: 06-22/501-943,  06-70/382-0931
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Nyitva tartás: H-P: 9-15

   SZOLNOK
5000 Szolnok, Szántó krt. 38.
Telefon: 06-56/511-872

fax.: 06-56/511-873
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Nyitva tartás: H-P: 9-15

11. DIÁK-MELÓ Miskolc Iskolaszövetkezet

www.diakmelo.hu

    MISKOLC

3525 Miskolc, Szűcs S. u. 5. I. emelet

Tel/fax: 06-46/381-762, 06-46/381-867

Mobil: 06-30/98-333-85

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

12. KARRIER Diáksegítő Iskolaszövetkezet

www.karrierdiak.hu

    BUDAPEST

1095 Budapest, Soroksári út 16. Gizella ház

Tel: 06-1/878 0818

Mobil: 06-20/329 5992, 06-20/329 5993

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

13. JOBLAND Iskolaszövetkezet

www.jobland.hu

    BUDAPEST

1074 Budapest, Rákóczi út 52. I.em.

Telefon: 06-80/562-526

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

14. Jobb Kezek Diákszövetkezet

www.jobbkezek.hu

    BUDAPEST

1052 Budapest Pesti Barnabás u. 4. I. emelet

Telefon: 06-1/328- 0146, 06-1/328-0147

Fax: 06-1/338-2271

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Nyitva tartás: H-P:  9-16.30

15. JOKER-DIÁK Iskolai Szövetkezet

www.joker-diak.hu

    DEBRECEN és vonzáskörzete

4026 Debrecen, Péterfia utca 1-7. Tetőtér 3-4.

Telefon - központi szám: 06-52/451-999;
További telefonszámok: 06-52/518-589; 06-52/518-564; 06-30/9658-022
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. vagy Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

16. M. ä. SZ. Schönherz Diákszövetkezet

www.maszdisz.hu

    BUDAPEST

1113 Budapest, Tas Vezér utca 20. III. em. 3/a

Telefon: 06-1/365-3003

Fax.: 06-1/365-3004

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    BUDAPEST

Telefon: 06-1/463-3835

Fax: 06-1/463-3835

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    DEBRECEN

4029 Debrecen, Csapó u. 42. II. emeletet 2.

Telefon: 06-52/319-735

Fax: 06-52/319-735

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

17. Márton Áron Diákszövetkezet

www.mads.hu

    BUDAPEST

1037 Budapest, Kunigunda útja 35.

Telefon: 06-1/368-8860/218

Fax: 06-1/368-8860/111

Nyitva tartás: hétfő: 12-20, kedd-csütörtök: 10-20, péntek: 10-17

    NYÍREGYHÁZA

4400 Nyíregyháza, Belső krt. 57.

Telefon: 06-20/336-97-51

Nyitva tartás: H-P: 9-17

18. MIND-DIÁK Szövetkezet

www.minddiak.hu

    BUDAPEST

1072 Budapest, Dob u. 20
Telefon: 06-1/267-8684
Fax: 06-1/877-0936
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    BÉKÉSCSABA

5600 Békéscsaba, Andrássy út 6.
Telefon/fax: 06-66/454-881
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    DEBRECEN

4026 Debrecen, Péterfia u. 25.
Telefon/fax: 06-52/504-341
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    EGER

3300 Eger, Rózsa Károly u. 9.
Telefon/ fax: 06-36/516-154
Mobil: 06-70/452-33-28

    GÖDÖLLŐ

2100 Gödöllő, Tessedik S. u. 4.
Telefon: 06-28/423-002
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    GYŐR

9022 Győr, Széchenyi tér 7.
Telefon/fax: 06-96/529-605
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    KAPOSVÁR

7400 Kaposvár, Rákóczi tér 9-11.
Telefon/fax: 06-82/500-325
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    KECSKEMÉT

6000 Kecskemét, Csányi J. krt 12.
Telefon/fax: 06-76/415-479
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    MÁTÉSZALKA

4700 Mátészalka Hősök tere 2.

    MISKOLC

3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 5. I/119.
Telefon/fax: 06-46/509-688
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    NYÍREGYHÁZA

4400 Nyíregyháza, Hősök tere 9.
Telefon/fax: 06-42/407-922
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    PÉCS

7623 Pécs, Rákóczi út. 24-26.
Iparosház, fsz.
Telefon/fax: 06-72/211-101
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    SZEGED

6720 Szeged, Vörösmarty u. 3.
Telefon/fax: 06-62/420-987, 06-62/486-969
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    SZEKSZÁRD

7100 Szekszárd, Arany J u. 23-25.
Telefon/fax: 06-74/311-284

    SZÉKESFEHÉRVÁR

8000 Székesfehérvár., Palotai út 5
Telefon/fax: 06-22/316-927
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    SZOLNOK

5000 Szolnok, Puskás Tivadar krt.11.3/1.
Telefon/fax: 06-56/430-237
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    SZOMBATHELY

9700 Szombathely, Petőfi S. u. 20
Telefon/fax: 06-94/342-467
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    VESZPRÉM

8200 Veszprém, Kossuth u. 10.
Telefon/fax: 06-88/406-173
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    ZALAEGERSZEG

8900 Z. Rákóczi F. u. 4-8.
Telefon/fax: 06-92/323-848
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

19. PENSUM Humánerőforrás Csoport

www.pensum.hu

    Központi iroda: BUDAPEST

1061 Budapest, Paulay Ede u. 65.;

Telefon: 06-1/429-04-25

Fax: 06-1/429-02-21

20. STUDENT Diákszövetkezet

www.student.hu

    BUDAPEST

1092 Budapest, Ráday u. 31/b
Telefon: 06-1/456-7-456, 06-30/456-7-456
Ingyenes zöld szám: 06-80-456-745
Fax: 06-1/456-7401
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

21. Diák Munkás Iskolaszövetkezet

www.diakmunkas.extra.hu

    MOSONMAGYARÓVÁR

9200 Mosonmagyaróvár, Liszt Ferenc u. 6.

Telefon: 06-96/576-030

Fax: 06-96/576-031

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

22. MELANGE Iskolaszövetkezet

www.melange.co.hu

    SZÉKESFEHÉRVÁR

8000 Székesfehérvár, Széchenyi út 4. fsz. 1.

Telefon: 06-22/505-848

Telefon/fax: 06-22/505-849

Mobil: 06-20/355-9128

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    VESZPRÉM

8200 Veszprém, Ady E. u. 7/C

Telefonszámok: 06-20/355-91-28, 06-22/505-849

Állandó ügyeleti szám: 06-20/491-16-72

23. Öt Csillagos Iskolai Szövetkezet

otcsillagos.co.hu

    SZEGED

6722 Szeged, Boldogasszony sgt. 17.

Telefon: 06-62/543-276

    BUDAPEST

1117 Budapest, Bogdánfy u. 10/A.

Telefon/fax: 06-1/209-0401/169

    KECSKEMÉT

6000 Kecskemét, Katona J. tér 18. III./306.

Telefon/fax: 06-76/321-441

24. ÚJMELÓRA Iskolaszövetkezet

hell-ba.hu

    PÉCS

7622 Pécs, Nagy Lajos király út 9. 3. emelet / 300.

Telefon: 06-72/212-158

Fax: 06-72/511-082

Mobil: 06-20/490-23-49

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

25. Biztos Pont iskolaszövetkezet

http://www.biztospont.hu

    Budapest

1066 Budapest, Teréz krt. 32. 1/2 emelet 17/A   

Nyitva tartás:
Hétfőtől-Csütörtökig: 10.00-17.00 óráig
Pénteken: 10.00-16.00 óráig
Diákszövetkezetünk Budapesten és több vidéki városban is tud munkát kínálni az érdeklődő diákok, fiatalok számára.
Tel.: 06-1/354-355-0
Ügyviteli információk:
06-1-354-35-5-1
Fizetési információk: 06-1/ 354-355-8
Fax: 061/354-355-7

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

26. Diák Navigátor Iskolai Szövetkezet

http://diaknavigator.hu

Székesfehérvár - Fejér megye

Jancsár köz 5.

Telefon/Fax: (+36) 22 - 509 900

Mobil: (+36) 20 - 966-2057

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 Dunaújváros

Vasmű út 39. - Csillagirodaház 3. em

Telefon/Fax: (+36) 25 - 401-550